Let's cook-8.rész

Újból megérkezett az új rész^^ Bocsánat, hogy ilyen ritkán jönnek a részek, de azért remélem tetszik:)

Lefeküdtem Jonghyunnal. Állítólag...és elvileg én kezdeményeztem. Biztos, hogy nem! Csak hazudik, hogy elhitesse velem, én is akarom őt. Csakis ez történhetett... De akkor miért ver a szívem ilyen hevesen ha rá gondolok? Miért mosolyodom el akárhányszor csak megpillantom az arcát? Miért akarom őt látni? Nem...az nem lehet! Kibum, térj észhez! Kissé megráztam a fejemet, hogy elkergessem gondolataimat, aztán benyitottam a tanáriba. Rajtam kívül csak pár ember volt ott, így szépen leültem az íróasztalomhoz, és elkezdtem a papírmunkát. Mikor egy fél óra elteltével kiürült a terem és én már belemélyedtem a dolgomba, valaki megállt előttem.
-Hello Kibum, hogy megy a munka?-kérdezte barátságosan a velem leginkább egy korban lévő munkatársam, Leejoon. Örültem neki, hogy végre valaki hozzám szól.
-Ó szia, köszönöm, már kezdek belejönni-mosolyogtam rá mire kihúzta az egyik széket mellettem, és leült.
-Annak nagyon örülök-mosolyodott el ő is. Ezután egy kis ideig még beszélgettünk. Elmondta a saját tapasztalatait a tanítással kapcsolatban, és tippeket is adott. Úgy éreztem egy jó beszélgetőpartnert találtam. Ám a végén kezdett érdekes fordulatot venni a társalgás.
-Kibum, te igazán jóképű vagy-húzódott hozzám közelebb mire én egy kicsit eltávolodtam.
-Kö-köszönöm...te is... Biztos jó sok barátnőd volt már, haha-vigyorogtam erőltetetten, hiszen az előbb még teljesen más volt a téma.
-Hát...nem igazán. Engem most valami más izgat-mászott mégközelebb hozzám és kezeit a derekamra csúsztatta.
-Jesszus már ennyi az idő? Bocsáss meg de nekem valami nagyon fontosat el kell intéznem szóval én most megyek. Szia-iroamodtam el onnan, és az ajtó felé vettem az irányt, ám ő az utolsó pillanatban visszarántott és szorosan magához préselt.
-Nem mész te sehova-közölte, aztán durván az ajkaimra tapadt. Hiába próbáltam ellökni, nem értem vele semmit. Erőszakosan harapdálta számat, miközben vállaimról elkezdte lehámozni az inget. Egyáltalán nem esett jól. Meg akartam pofozni, ám elkapta a karomat és az asztalra lökött. Fájdalmamban fölnyögtem aztán összeszorítottam a fogaimat. Újjonan a nyakamat kezdte el harapdálni amik éles sikolyokat váltottak ki belőlem. Kibaszottul fájt! Mi ez? Kannibál? Újra el akartam taszítani ám ezért cserébe csak egy tébolyult pillantást, és egy újabb lökést kaptam. Nem, nem, és nem! Én ezt nem akarom! Jonghyunon kívül senki sem érhet hozzám! Várjunk csak...mi? Miért gondolom én ezt??? Ám nem volt sok időm tanakodni hiszen újabb, és erősebb harapásokat éreztem magamban... Lepillantottam, ám kár volt... A fognyomai helyén a bőrömből vér szivárgott, nekem pedig fölfordult a gyomrom. Ha ez nem lett volna elég, egyre erősebben nyomta hozzám magát és kezei a nadrágomra tévedtek. Gyötrő vergődésem közepette nem is vettem észre, hogy a könnyeim kicsordultak. Már nem reménykedtem benne, hogy megmenekülhetek, ám valaki hirtelen benyitott a tanáriba. Óvatosan ráemeltem a tekintetemet a jövevényre.
-Kim Tanár Urat keresik-közölte Jonghyun. Az arcán semmiféle érzelem nem tükröződött.
Leejoont lelöktem magamról, ő pedig gyorsan a másik irányba fordult. Lassan az ajtóhoz botorkáltam, egy pillanatra belenéztem megmentőm szemébe, aztán gyorsan kislisszoltam rajta. Miután becsukódott, Jonghyun azonnyombam megragadta a csuklómat, és elkezdett valamerre húzni. Nem érdekelt merre megyünk, csak a könnyeimmel küszködve követtem. Mikor éreztem, hogy megállunk fölpillantottam, és rájöttem, hogy a konyhában vagyunk.
-Kibum, mi történt?-nézett mélyen a szemembe, de én már nem bírtam tovább. Egyszerűen csak elbőgtem magam. Jonghyun közelebb lépett hozzám, és erős karjait a testem köré fonta, ám abban a pillanatban annyira elhagyott az erőm, hogy nemes egyszerűséggel összerogytam, magammal rántva őt is. Kezeimet és fejemet megtámasztottam a mellkasán beszívva az illatát.
-Shhh...Már itt vagyok-karolta át a derekamat, aztán az ölébe húzva fölültetett minket, és egy lágy csókot nyomott a számra. Belenézve azokba a mélybarna szemekbe láttam, hogy az őszinteség és az aggodalom csak úgy tombol bennük. Ám valami hirtelen megváltozott. Jonghyun pupillája a kétszeresére nőtt, és óvatosan eltolt magától. A lélegzése egy hangyányit fölgyorsult, és a fejét lehajtotta. Pár másodpercig így maradt, aztán rekedtes hangon megszólalt.
-Én tudom, hogy rossz ember vagyok, és, hogy valószínűleg utálsz. Szóval azt hiszem jobb lesz, ha elmegyek-közölte, aztán föltápászkodott, és kisétált az ajtón. Pár másodpercig csak lesokkolódottan bámultam magam elé, hogy mégis mi volt ez. Ám mielőtt még gondolkodhattam volna, automatikusan kirohantam az ajtón és utána eredtem.
-Kim Jonghyun, te idióta!-ordítottam sírós hangon, mire ő meglepetten visszafordult-Hogy lehetsz ekkora balfasz?-ütöttem bele a vállába mikor utolértem, aztán fejemet a homlokának döntöttem-Hülye-szipogtam, és ajkaimat hozzányomtam az övéihez. Nyelvemmel átcsusszantam a szájába, és kezemet a hátára tettem. Pár másodpercig csak élveztem izmaink gyengéd táncát, de mikor realizáltam, hogy tulajdonképpen mit is művelek, el akartam húzódni, ám Jonghyun nem engedett. Ekkor már szorosan tartott, amit igazából nem is bántam mert iszonyatosan jól estek a csókjai. Beletúrtam a hajába, hogy közelebb húzzam magamhoz, és jólesően sóhajtottam egyet. Teljesen elvesztettem az irányítást a cselekedeteim fölött. Elkezdtem hátrálni a fal felé, és egy koccanással nekiütköztem. Ő a combomat kezdte simogatni, aztán hirtelen fölemelte őket és a hideg kőhöz préselt. Lábaimmal átkulcsoltam a derekát miközben ő erősen tartott. Ajkai a számról a nyakamra tévedtek, és azt szívogatták, mire fölszisszentem.
-Mi az?-szakadt el tőlem azonnal, és aggodalmasan a szemembe nézett.
-Csak kicsit fáj a hely ahol az megharapott...-suttogtam, ám nem kellett tovább mondanom hiszen tudta, hogy miről beszélek.
-Sajnálom-suttogta, és oda ahol az előbb megszívta egy lágy csókot adott. Kulcscsontomtól kezdve, fölfelé haladva végigpuszilta a bőrömet, én pedig pólója alá nyúltam és kezemet végigfuttattam a hasán. Erre egyik kezével a nadrágomba nyúlt, és belemarkolt a fenekembe amire egy nyögés volt a válaszom.
-Khm...-hallatszódott egy hang valahonnan-Bocsánat, de ez egy folyosó...
Egy másodperc alatt ellöktem magamtól Jonghyunt, olyan erősen ahogy csak lehet, és a hang irányába fordultam. Két fiú állt ott. Egy magasabb barna, és egy alacsonyabb szőkés.
-Jézusom..uhm..ez nem az aminek látszik....Mi csak...Szóval volt ott egy...
Jonghyun hátulról átölelt, és a számra tette a kezét.
-Nyugi édes-suttogta bele a fülembe.
-Szállj le rólam-sikítottam föl, és leráztam magamról a kezeit-Tudjátok ő...ő részeg! Igen! Csak kicsit furcsán mutatkoznak rajta a tünetek, haha-kezdtem el erőltetetten nevetni, ám rajtam kívül mindenki csak fapofával bámult.
-Igazából...mi tudjuk-nézett rám a barna.
-Micsoda?! Mit? Haha-néztem rá, majd Jonghyunra, és újra rá.
-Hát ezt az egészet-szólalt meg ezúttal az alacsonyabb fiú.
-Kibum, nyugodj meg. Ők már tudnak rólunk, de nem fogják továbbadni, megbízhatóak-kulcsolta ujjait az enyémre, és egy puszit adott az arcomra.
-Takarodjál már Jonghyun!!!-könyököltem oldalba-Nincs semmilyen olyan, hogy "mi"!!! Ti meg ne nézzetek!!!-mutattam a két fiúra akik kicsit megszeppentek amiért rájuk ordítottam-Menjetek órára!! Vagyis ne, mert délután van...csak menjetek el!-már majdnem fölrobbantam annyira kész voltam idegileg. Úgy éreztem, képes lennék betörni egy téglafalat. Ám Jonghyun egy egészen másfajta ötlettel állt elő a lenyugtatásomra. Átkarolta a derekamat, és megcsókolt. Egy ideig még csapkodtam és toporzékoltam, hogy engedjen el, de végül sikerült lenyugodnom és visszacsókoltam.
-Tiszta vörös vagy-vállt el tőlem, és megsimogatta az arcomat.
-Fogd be-fúrtam az arcom a vállába, és észrevettem, hogy a két srác időközben már elment-Kik voltak ezek?
-Minho és Taemin, csak két ismerős...
-Értem...
-De ami fontosabb, aludj nálam ma is-mosolyosott el.
-Mi? De miért? Nekem haza kell mennem, mert...
-Kérlek, én csak szeretnék veled lenni-fogta meg a kezem és a szívéhez emelte-Ha nem vagy velem hiányzol-nézett a szemembe. Az én szívem is sokkal hevesebben vert mint általában, ám a világért sem mondtam volna el neki. Előbb még magamban kéne tisztáznom a dolgokat.
-Rendben-mosolyodtam el, és ujjaimat rákulcsoltam az övéire. Aztán elindultunk Jonghyunhoz...

*

Jólesően folyattam magamra a forró vizet. Sokat gondolkoztam ezen a délutánon és rájöttem valamire. Szeretem Jonghyunt. Máskülönben miért is lennék most az ő fürdőszobájában? Szeretem őt, azt hiszem. Még sosem voltam szerelmes, ezt nevezzük szerelemnek? Az érzések amik bennem kavarognak, ez szerelem...? Lassan elzártam a vizet, és kiléptem a kabinból. Megtöröltem nedves testrészeimet, majd fölhúztam a pizsomámat, és visszasétáltam a szobába, de erre a képre nem számítottam. Jonghyun a hátán fekve, széttárt karokkal szuszogott. Nagyon édes látványt nyújtott. Halkan elnevettem magam, aztán közelebb mentem hozzá, befeküdtem mellé az ágyba, és ráhajtottam a fejem a mellkasára.

-Tudom, hogy most alszol, ezért szeretnék valamit mondani. Ma gondolkoztam, és rájöttem, hogy én is szeretlek téged. Nagyon nehéz lenne ezt szemtől szembe megmondani, de így sokkal könnyebb. Igazából velem nem nagyon foglalkoztak az emberek. A szüleim éppen csak a nevemet tudták rólam, de mást nem igazán.  Eléggé különc voltam, így barátom sem volt sok, de aki volt, mára már az is elpártolt tőlem. Az egyetlen aki tényleg szeretett az a nagymamám volt, de ő már rég nincs velem. Még gyerek voltam amikor elment. Egy szóval, mindigis magányos voltam, de aztán jöttél te. Amióta megismertelek, nem érzem úgy, hogy értéktelen vagyok, mint eddig sokáig. Mégha talán nem is úgy, mint ahogy normálisan illene, de te nyitottál felém. Megtetted azt, amit amit senki sem tett meg velem sok sok éven keresztül. Ezért mindig hálás leszek. Köszönöm, te perverz dög, hogy megmentetted az életemet. Szeretlek.
Nagyot sóhajtottam miután befejeztem. Soha nem leszek képes ezt neki igazából is elmondani...
-Köszönöm-suttogta egy rekedtes hang valahonnan a fülem mellől. Rémülten odakaptam a tekintetem. Jonghyun szeme nyitva volt és mosolygott. Éreztem, hogy a vér fölszökik az arcomba. Még szerencse, hogy sötét volt. Fejemmel gyorsan legurultam róla, és a másik irányba fordultam. Ám ő visszahúzott, és maga felé fordított-Minden egyes szavad és cselekedeted boldoggá tesz, de ennyire még sosem voltam az. Köszönöm Kibum, hogy vagy, és, hogy a sok szörnyű dolog ellenére amiket tettem, te viszont szeretsz. Nem kell erre semmit sem mondanod, aludjunk-húzott közelebb magához, és szorosan átölelt. Lassan éreztem, hogy elnyom az álom. Boldog voltam...nagyon boldog.

Let's cook-7.rész

Megint nagyon rég volt rész...de most itt az új, szóval jó szórakozást:)

-Kelj már fel, te világ barma!-éreztem meg Kibum kezeit a mellkasomon. Puha bőre égett meztelen felsőtestemen. Erősen próbált ellökdösni, miközben én még mindig derekánál fogva húztam magamhoz. Arcomat hajába fúrva próbáltam tudomást sem venni róla, és pihenni tovább. A tegnap este túl fárasztó volt, hogy most csak így, az egyik pillanatról a másikra felkeljek. Kibum hogy képes ilyen aktív lenni? Hisz a tegnapi kis menetünk elég hevesre sikerült. Végre éreztem benne azt az apró kis lángot, amire annyit vártam már. Ő is szerette volna, hogy megérintsem. Nagyon is.

-Vegyünk ki egy napot, és ismételjük meg a tegnap éjszakát-tartottam csukva a szemeimet, miközben homlokára egy puszit nyomtam. Nem kellett kinyitnom szemeimet ahhoz, hogy tudjam, arca piros színben ég. Szélsebesen felült és próbált kimászni az ölelésemből, ám sikertelenül. Karjaim nem akarták elengedni vékony testét, mígnem megcsípte az oldalamat, és sikerült kibújnia szorításom alól. Kihúzta fejem alól a párnámat majd minden erejével hozzám vágta, egymás után többször is. Nem mintha fájt volna, hisz az csak egy puha párna. Inkább csak meglepett. Szemeim hirtelenjében kipattantak, és kezeimet automatikusan az arcom elé emeltem, hogy megvédjem magam további támadásaitól. Fáradhatatlanul csapkodott, én pedig nem tehettem ellene semmit. Korán reggel volt, az agyam még aludt, és így képtelen voltam megragadni csuklóit, hogy magamhoz szorítsam őket. Legalább 5 percig próbált ezzel a módszerrel mozgásra bírni, de miután látta, hogy rájöttem a kikerülés technikájára, fegyverét a földre dobta. Pajzsomat leengedve vettem tudomásul a történéseket miközben fejemet az elhajított tárgy felé fordítottam. Az nekem még kell! Ám hirtelen lábait átlendítette derekam felett, és felült a hasamra. Sajnos, számomra kínzóan messze az immáron életkedvre talált férfiasságomtól. Ujjaimat óvatosan végighúztam derekán, amibe kissé beleremegett majd kezeim formás fenekére tévedtek. Ő viszont megelőzött és elkezdte csiklandozni az oldalamat. Fogalmam sincs honnan vette az ötletet, netán kitől hallott a gyengepontomról, de tény, nagy találat volt a számára. Hangos vihogásban törtem ki, miközben Kibum ajkaira is egy kisebb mosoly szökött. Ujjai fel-le járkáltak, miközben serényen mozgatta őket. Nem ér egy kómás dínóval szemben! Ébredés után nem tudja ledönteni áldozatát… 

-Abbahagyom, ha felkelsz-ajánlotta fel az egyességet. Könnyeim már patakokban folytak, így kénytelen voltam meglebegtetni a fehér zászlót és könyörögni a kegyelemért. Egy diadalittas vigyor ült arcára és leállította rakoncátlan ujjait. Belül biztosan arra gondolt, hogy még is milyen könnyű velem elbánni.

 -Bocsi, csak azt hittem újra aktivizálni szeretnéd magadat, mint az este-villantottam meg fogam fehérjét, ami végül egy bamba arckifejezésre váltott át. 

-Hogy mi?!-sikított fel szinte már hisztérikusan, és igyekezett lemászni rólam. Arcomon az értetlenség és a meglepettség tükröződött. Nem tudtam mire vélni az előbbi reakcióját, így hirtelen ötlettől felindulva, elkaptam kezeit és magam alá fordítottam. Bal kezemmel a feje mellett tartottam magam, hogy ne essek rá, míg a másikkal két kezét feljebb fogtam le. 

-Nem bírod a piát?-emeltem fel egyik szemöldököm és hangom komolyra váltott. 

-P-persze, hogy bírom! Ez meg még is milyen kérdés? 

-Akkor mondd el, hogy mi történt tegnap-mordultam rá amitől egy kicsit megijedt. Nem akartam durva lenni.

-Hát...

-Csúnyán beittál és nem emlékszel semmire!-akadtam ki teljes mértékben. Az eddigi talán legvadabb szeretkezésünkön estünk át múlt este, és Kibum ezek szerint ennek egy részletére sem emlékszik. Annyira örültem, annyira boldog voltam minden egyes perc miatt, amiket akkor éltünk meg. Ezek szerint hiába? Az ember, akiért az életemet adnám, akibe menthetetlenül szerelmes vagyok, nem tudja mi zajlott le közöttünk. Szívem összeszorult és a csalódottság fátyla ült rá, amit mások felé inkább haragként tüntettem fel.

-Mit csináltunk...?-szemkontaktusunk az eddig történtek alatt egyszer sem szakadt meg. Folyamatosan a másik arcvonásait kutattuk valamiféle érzelmek után, mígnem egy apró félelmet fedeztem föl szeme sarkban. Barna íriszei a reggeli nap fényében csillogtak, ajkai között pedig egy kis rész húzódott.

-Szexeltünk! És TE kezdeményeztél! 

-Mivan?! Biztos, hogy nem, és kettőnk közül maximum te ittál!-háborodott fel azonnal a kijelentésemre és rögtön átváltott támadó módba. Megpróbálta kiszabadítani magát alólam, azonban én mégerősebben fogtam le. Egyre inkább kezdett eldurranni valami az agyamban... 

-Lássuk be, nem vallod be magadnak az igazat. Nem bírod az alkoholt, és te is legalább annyira kívánsz engem, mint én téged!-kinyitotta száját, mintha mondani akarna valamit, de nem jött ki hang a torkán. Helyette néma csendben figyeltük egymást. Csak percekkel később emeltem el tekintetem róla és elengedtem. Lassan leszálltam róla, közben feje mozgásával minden tettemet követte. 

-Itt vannak a ruháid-nyúltam be a szekrénybe, hogy megkeressem a tegnap felakasztott göncöket. Odaraktam Kibum lábaihoz majd kutattam kicsit a saját ruházatom után. Mind a ketten néma csendben kezdtünk el felöltözni, egymásnak háttal. Tisztában vagyok vele, hogy ezért nem kéne így felkapnom a vizet, de egyszerűen csak bánt a dolog. Ha nem bírja az italt az nekem édes mindegy, csak akkor ne is tagadja le a történteket! Hiszen ez volt az első olyan alkalmunk, amikor tisztán éreztem rajta, hogy én is kellek neki, és ez a részemről nem csak egy viszonzatlan szerelem. Elmélyülten gondolkodtam magamban a külvilágról teljesen megfeledkezve. A szinte már transzos állapotomból két apró mancs zökkentett ki. Pár pislogás után lenéztem lábamra és Root véltem felfedezni, miközben próbálta felhívni magára a figyelmemet. Lassan leguggoltam hozzá, megsimogattam a fejét, fölvettem a földről majd karjaimba zártam. A nővéremtől kaptam ajándékba, hogy ne érezzem magam egyedül, hiszen az iskola miatt el kellett költöznöm a családomtól egy közelebbi lakásba. A konyha felé vettem az irányt, elővettem a tálkáját, és megetettem az apróságot. Szemeiben láttam a hálát, mert én hülye, tegnap este elfelejtettem enni adni neki a nagy igyekezetben. Tessék, Kibum miatt még az egyetlen élőlényt is elfelejtem, aki mindig felvidít, ha rászorulok. Ez lenne a szerelem? Az első óra kezdetéig már csak 10 kerek perc maradt. A házamtól autóval az út körülbelül negyed óra. Szóval, ha sikerül beletaposnom a gázba, még beeshetünk mind a ketten a csengő megszólalása előtt. Bár mondjuk, ez engem nem igazán érdekel. Simán kihagyom akár a napot is, de valahogy el kell juttatnom Kibumot. Levezettem a parkolóba, hiszen ezek után kétlem, hogy emlékezne az útra. Kinyitottam az autó ajtaját, beültem a vezető ülésre és figyeltem Kibumot, ahogyan felkönyököl az ablakba és egy hang nélkül bámul kifelé. Egész úton tapintani lehetett a feszültséget a levegőben. Ha egy gyufát dobtak volna közénk biztos, hogy kigyulladt volna… 

-Hány órád lesz ma?-törte meg a síri csendet Kibum, aztán kezével a homlokához nyúlt és egy szemébe lógó tincset elsöpört onnan. Szemeim minden egyes apró mozdulatát követték, miközben agyam azon kattogott, hogy is hozhatnám rendbe mindazt, ami az elmúlt fél órában történt. Alig fél percünk maradt beérni, így sietnem kellett a válasszal.

-Ha nem szabnak ki rám megint valami baromságot, hét-próbáltam oldani a közöttünk lebegő feszültséget és legnagyobb meglepettségemre Kibum ajkaira egy vigyor kerekedett 

-Majd megkereslek, ha végeztem, jó?-válaszul csak egy fejbólintást kaptam majd mindketten elindultunk a magunk útjára.

Nagyban folyt az ebédszünet, mindenki a maga által hozott ételt tömte magába. Az idő tavaszias hangulatot vett fel, a levegőben érezni lehetett a nyíló virágok illatát. Nem is kellett kitekintenem a mellettem lévő ablaksoron, elég volt csupán szétnéznem az osztályteremben lévő diákok között. Kivétel nélkül, minden arcról egy mosoly köszönt vissza rám, ami csak is azt jelenthette, vége van a szürke és hideg mindennapoknak. Alkarom kezdett elzsibbadni, ahogy fejemet támasztottam rajta, így úgy döntöttem most jött el az ideje az én ebédem előkaparásának. Lehajoltam, hogy felemeljem a táskámat, de kénytelen lettem visszadobni a földre, ugyanis az égvilágon semmi sem volt benne. Persze, reggel majdnem fogat mosni is elfelejtettem, nemhogy még nekiálltam volna ebédet csomagolni magamnak. Egy nagy sóhaj hagyta el a számat, miközben lehunytam a szemeimet és egyre inkább csak arra tudtam gondolni, hogy miért is vagyok ekkora idióta. A büfé az iskola másik végében van, ahhoz meg nincs időm, hogy elmenjek odáig, és vissza. Kibum konyhájából sem csenhetek el semmit, mert mindig ott van, a leszúrása pedig most egy cseppet sem hiányzik. Akkor ezek szerint meg kell barátkoznom a tudattal, miszerint addig nincs kaja, míg rá nem veszem Kibumot egy kiadós vacsora elkészítésére. Ez az én szerencsém. Hosszas egyhelyben üldögélés után, kisétáltam az udvarra. Inkább élvezem az egyre melegedő időjárást, mintsem egész végig a fülledt teremben ücsörögjek. Zsebre dugott kézzel sétáltam végig a folyosón egyenesen le az udvarra. Mellettem az iskolai sportpályán épp lányok tartottak szünetet. Szinte mindannyian, feneküket épphogy eltakaró rövidnadrágban voltak, és látszólag ők is élvezték a napsütést, amire már mindenki réges-rég vágyott. Egy normális középiskolás fiú szemei majd kiesnének a helyükről ennyi csinos lány láttán, de én nem vagyok ilyen. Persze régen biztosan én is hasonlóképp érezhettem volna, de az év eleje óta, mikor Kibum idekerült, mindent teljesen máshogy látok. Az agyam csak körülötte forog, mindig csak arra vágyom, hogy megérinthessem. Egyre csak a részemmé válik és lassan nélküle már élni sem tudok. Ezért is kell kitalálnom valamit a ma estére, hogy kiengeszteljem. Lábaim az iskolaépület mögötti részhez vittek, mivel ott szép kilátás tárul elénk az épp virágzó fákra. Meg persze oda sosem jár senki, így a csöndet is tudom élvezni. A távolból egy pad képe rajzolódott elém, amin ketten ültek. Két fiú, akik láthatóan élvezték egymás társaságát. A magasabb fiú keze, a másik vállára volt csúsztatva és úgy húzta magához. Velem szemben foglaltak helyet, ezért szinte azonnal szétrebbentek, amint látható lettem számukra.

-Nyugi van srácok-szóltam oda nekik, amint felismertem a két alakot. Minho és Taemin egy kicsit rémültnek látszott, biztos nem számítottak rá, hogy bárkivel összefuthatnak ezen a helyen, mint ahogy én sem-Elmegyek. Nem akarok zavarni-sohasem gondoltam volna ezt magamról, de most először töltött el jó érzéssel egy szerelmespár látványa. Talán azért mert én is hasonlóképp érzek? Ettől bizseregni kezdett a szívem, és egyre jobban hiányzott a pillanat, mikor Kibum vékony testét magamhoz szoríthattam.

-Jonghyun!-már távozásra készen fordultam meg, mikor Minho szájából elhangzott a nevem-Együtt vagytok Kibummal, igaz?-hangjából semmi megvetés nem érződött ki, mint a múltkori alkalomkor, mikor sikerült felhúznia az agyamat és bevertem szerencsétlen orrát.

-Alakulóban van a dolog, de igyekszünk-az enyhe mosoly, ami nem is olyan rég jelent meg az arcomon, most egy fülig érő vigyorrá változott. Intetten egyet majd azzal a lendülettel magukra is hagytam őket. Sohasem voltunk barátok, szinte sosem beszéltünk, azonban jelenleg azt érzem, hogy akár azok is lehetnénk. Az első jelzőcsengetés már megszólalt mikor visszafele igyekeztem, de én a legnagyobb lelki nyugalmammal sétáltam tovább. Nem zavar ha elkésem, felejtsék el, hogy Kim Jonghyun megerőlteti magát egy háztartás óra miatt…Ó, a francba! Mire észbe kaptam egyáltalán, hogy épp életem szerelmével fogok találkozni, már 5 percet simán késtem is az órájáról. Nagy bocsánatkérések közepette toppantam be a konyhába, és alig mertem Kibumra nézni. Ha egy valamit biztosan tudok róla, az az, hogy az órája számára szent. Ha valaki késni mer jobb esetben is csak egy kést kap a hátába, de legnagyobb szerencsémre megúsztam egy délutáni büntetéssel és egy újabb kisesszével. A múltkor sikerült az egyik osztálytársamat megkérnem, hogy segítsen legalább a felét megírni, de azt hiszem, most lefizetek valakit…

Végigszenvedtem a nap hátralévő részét is, azonban egy valami még várt rám. Kibum büntetés órája. Akármennyire is vártam a találkozást az órája előtt, jelenleg nincs kedvem adni a fülig szerelmes dínót, aki a világ legaranyosabb pasija. Inkább kihisztizem nála, hogy toljuk el a jövő hétre, de nekem most tényleg egyáltalán nincs ínyem a dologhoz. Megfogtam magam a teljesen üres táskámmal együtt és kivágódtam az ajtón, gőzerővel a tanári felé. Biztos ő is menne már haza, vagy hozzám. Felmentem a lépcsőn, ami a tanári szobához vezet, mikor egy apró sikolyt hallottam a folyosó végéről, onnan ahova tartok. Lélegzetemmel együtt a tempóm is felgyorsult, így szinte már futottam. Lefékeztem még mielőtt nekimentem volna a faajtónak és egy hangosabb kopogás kíséretében benyitottam. Az érzést, ami abban a fél másodpercben tört rám, mikor megláttam az elém táruló képet, nem kívánom senkinek. Kibum vállait nem fedte semmi, haja szanaszét állt, arca pedig könnyektől volt szétáztatva. Egy másik tanár tornyosult felé az íróasztalon, és szemeivel eléggé csúnyán méregetett. Az agyamat elöntötte a féltékenység, a harag és a bosszúvágy keveréke. A kilincs szinte szilánkosra tört, ahogy összeszorítottam a kezeimet és nyugtattam magam, hogy ne rohanjam le azt a fickót ott, Kibum felett. 

-Kim Tanár Urat keresik-hangom közömbös volt mindkettőjük felé, igyekeztem elrejteni minden apró érzelmet, mintha csak egy teljesen átlagos diákként jöttem volna ide. Azonban ez nem így van. Én vagyok az az ember, aki az élete árán is megvédi a szerelmét. Nem fogom hagyni, hogy ilyen újra előforduljon. Bár részleteket ugyan még nem hallottam, tisztába vagyok a helyzettel. Nem kell senkitől sem mentség, tudom mi folyt itt le nem olyan rég. Kibum megtörölte az arcát, lelökte magáról a férfit és megigazította magán a ruhát. Óvatosan rám pillantott, majd sietős léptekkel csukta be maga után az ajtót. Egy percig sem haboztam, megfogtam a kezét és egyenesen a konyha irányába húztam. Magunkra zártam az ajtót és mélyen a szemébe néztem. Aggódva kérdeztem tőle, hogy még is mi a franc zajlott le a tanáriban. Száját kinyitotta, azonban hang nem jött ki a torkán, helyette újabb könnyzápor tört elő belőle. Odaléptem elé, magamhoz húztam, mire ő összerogyott és mindketten a földön végeztük. Fejét és kezeit a mellkasomnak támasztotta, míg én összeszorult szívvel mondogattam, hogy nem lesz semmi baj, már itt vagyok. Aztán abban a másodpercen jöttem rá valamire, én is egy undorító szörnyeteg vagyok. 

Magic of Valentine's Day

Cím: Magic of Valentine's Day

Szereplők: Jonghyun, Kibum

Figyelmeztetés: One Shot, +18, Yaoi

Így Valentin-nap alkalmából, úgy éreztem kell valami, az "ünnephez" kapcsolódót alkotnom, úgyhogy itt van. Remélem tetszeni fog^^

Valentin nap volt. Kibum izgatottan lépkedett hazafelé a havas úton. Ma megmondja. Megmondja neki, ami már évek óta nyomja a szívét. Meg kell tudnia. Mégha vissza is utasítja.
- Megjöttem! - csukta be az ajtót a szőke fiú. Nem jött válasz. Talán nincs itthon? Talán elment valami lánnyal? Igaz, mondta, hogy tervez valamit erre a napra. Idióta! Minek reménykedett? Hogy hihette, hogy talán ő... Csalódottan dobta le a szív alakú süteményt az asztalra. Inkább elmegy aludni, csak legyen vége ennek a borzalmas napnak. Fölkullogott a lépcsőn, és benyitott a szobájába. Ám a nyomasztó sötétség, és magány helyett valami más fogadta. Jonghyun, kezében egy dobozzal, néhány meggyújtott gyertya társaságában, félénken mosolyogva állt előtte. Kibum lesokkolódott. Neki készült...
- E-ez...? - kezdte el a fiatalabb, de a másik a szájára tapasztotta a kezét.
- Kim Kibum, eddig sokáig tartogattam magamban de már nem bírom. Szeretlek - nézett a szemébe. Pupillái enyhén kitágultak, és az őszinteségtől csillogtak. A szőke fiú még sosem érzett ilyet. Valami határtalan boldogság kerítette hatalmába. Nem tudott megszólalni. Csak kitárta a karját, és szorosan magához húzta a másikat. Az átkulcsolta karjait vékony dereka körül, és mégjobban megszorította. Testük egymásnak nyomódott. Arcuk olyan közel volt egymáshoz, hogy bőrükön érezték egymás leheletét. Egyikük sem mert lépni. Mindennél jobban kívánták egymást de féltek. Sok év ábrándozása ellenére, most mégsem mertek semmit sem tenni. Féltek, hogy elrontják. Féltek, hogy valami rosszul sül el. De ha már eddig eljutottak, most nem rezelhetnek be. Jonghyun félénken hozzáérintette ajkait a másikéhoz. Először csak ízlelgette, aztán nyelvével is elkezdett munkálkodni. Kibum szétnyitotta száját, szabad utat engedve az alacsonyabbnak. Karjai átvándoroltak a nyakára, és beletúrtak a hajába. Jonghyun borzalmasan jól csókolt. Ezt a fiatalabb fiú halk nyögések formájában adta a másik tudtára.
- Jonghyun - szakadt el egy pillanatra a másiktól - Én is szeretlek. Nagyon
A barna hajú fiú szíve nagyot dobbant. Szereti őt. Ez a tünemény szereti. Alig bírja elhinni.
- Kibummie - simította meg az arcát, aztán szenvedélyesen csókolni kezdte. Szájáról áttért a nyakára miközben nagyokat szívott rajta. Megfogta a fiatalabb combját, és állva az ölébe vette. Az átkulcsolta lábait a dereka körül, karjait pedig Jonghyun nyaka köré fonta. Az idősebb elindult az ágy felé, és ölében a szőke dívával leült rá. Kibum óvatosan benyúlt a másik pólója alá, kitapintva annak kockáit. Jonghyun egy mozdulattal lehúzta magáról a fölöslegesnek vélt ruhadarabot és eldobta. Kibum is hasonlóképpen cselekedett aztán szorosan nekinyomta felsőtestét a másikénak. Jonghyun apró csókokkal hintette a másik kulcscsontját. Kezeit levezette a csípőjére, aztán lágyan elkezdte csiklandozni. A fiatalabb édesen elnevette magát, és elkezdett rángatózni. Közben ajkait a másikénak nyomta, annak reményében, hogy így talán abbahagyja az ő "kínzását". Célját el is érte, ugyanis a barna fiú kezeit a csípőjéről, a hátára vezette. Hátradőlt az ágyban magával rántva a szőkét is. Szorosan ölelték egymást, miközben elkezdték lehámozni magukról a nadrágot. Bele sem gondoltak mit művelnek. Csak a vágy és a szerelem hajtotta őket. Jjong belemarkolt barátja, inkább már párja fenekébe. Az halkan fölsikkantott. Ám az idősebb elvigyorogta magát, és a másik fölé mászott. Elkezdte csókolgatni és szívogatni a másik mellkasát ami apró nyögéseket idézett elő az alatta fekvőből. Szájával egyre lejjebb haladt, aztán egy mozdulattal lehúzta a szőkeség alsónadrágját. Őszintén, egy kicsit zavarban volt. Pedig sokszor látta már így Kibumot. Ha nincs törölköző a fürdőben, csak kimennek meztelenül. Sosem voltak szégyenlősek. De ez most más. Most miatta van ilyen helyzetben. Ez a tény nagyon fölizgatta. Elkezdte masszírozni a másik alsó felét, amitől annak  torkát jóleső nyögések hagyták el.
- Jjong - szólalt meg - Csinálhatjuk normálisan ha szeretnéd...
- Bi-biztos...? - a barna fiú szemében meglepettség tükröződött.
- Igen...hiszen ha már csináljuk, csináljuk normálisan - a hangja nem hangzott túl magabiztosan, ám érződött rajta, hogy komolyan gondolja.
- Rendben - Jonghyunnak új volt a dolog. Ugyan sokszor csinálta már, férfiakkal, és nőkkel egyaránt, de szerelemből még soha sem. Mindig csak az élvezet kedvéért. Most kíváncsi volt erre az új dologra. Merengése közben lassan lehúzta saját magáról is az alsóneműt. A szekrényhez sétált, és elővett egy tubus síkosítót. Visszanézett az ágyra és akkor tudatosult benne, hogy megkapta. Megkapta azt, amire mindigis vágyott. Élete szerelme ott ült az ágyon, azzal a gyönyörű, pihe-puha testével csak rá várva. Boldog volt, nagyon. Újra kedveséhez sétált, adott egy lágy csókot az ajkaira, és beült a lábai közé. Lassan egy kis síkosítót nyomott az ujjára, és elkezdte vele bekenni a másik lyukát. Lábait hátranyomta, hogy jobban hozzáférhessen, aztán óvatosan belényomta az egyik ujjpercét. A fiatalabb hangosan sikkantott föl. A barna fiú aggodalmasan a szemébe nézett, de Kibum csak halványan elmosolyodott, és azt suttogta, hogy folytassa. Így hát Jonghyun lassan körözve csúsztatta be az egész ujját, majd elkezdte mozgatni. Közben már a másodikat, és a harmadikat is nyomta befelé. Kibum nyögései pedig egyre csak erősödtek. Az idősebb közben végig a szemébe nézett, és apró csókokat nyomott az ajkára. Mikor a szőkeség már elég tág volt, Jonghyun kihúzta az ujjait belőle. Egy kis síkosítót kent férfiasságára, aztán lassan párjába nyomta. A fiatalabb arca eltorzult a fájdalom és az élvezet vegyes keverékétől. Az idősebb lassan kezdett el mozogni benne, míg ajkaival a másik mellbimbóit vette célba. Közben kezei a másik vékony csípőjén vándoroltak. Kibum a másik derekára kulcsolta lábait, kezeit pedig a hátára tette. Testük harmonikusan mozgott egymással, miközben ajkaikkal hevesen falták egymást. Nyögéseiket elnyomták csókjaik, így csak tompán hallatszottak. Jonghyun imádta ezt. Imádta, hogy a szőke az ő nevét suttogja, hogy szinte már egybeolvadnak. Imádta, hogy ez a gyönyörűség már az övé. Mindenét imádta. A nevetését, a stílusát, az anyáskodó természetét, a ribancos dívaságát ami nagyon vonzóvá tette, a vékony csípőjét, a gyönyörű szőke haját, a rövidnadrágjait amik mutatni hagyják formás lábait, de legjobban azt a jó szívét. Amivel szereti őt. Az idősebb lökései egyre felgyorsultak, ezzel  egyetemben a szőke nyögései is. Közben ujjaikat szorosan összekulcsolták, és még mindig tartották a szemkontaktust.
- Bummie...annyira, de annyira szeretlek - tapadt a fiatalabb nyakára Jonghyun, miközben szorosan átölelte. Nem baj, hogy már mondta. Szereti ezt kimondani. Érezte, hogy a másik szíve is ugyanolyan gyorsan ver mint az övé.
- Éhn...is - nyögte a fiatalabb - Nagyon - mosolyodott el. Kezeit enyhén zihálva hátáról átvezette a vállára, hogy lehúzza egy csókra. Kimondhatatlanul boldog volt. Nem gondolta, hogy ez fog történni. Éppen ő készült szerelmet vallani, erre a másik tette meg.
- Kibum...ha valami fáj akkor szólj, oké? - tette a fiatalabb kezét a mellkasára, rá pedig a sajátját - Annyira jó veled szeretkezni, csak egyfolytában az kattog bennem, hogy ezzel fájdalmat okozok neked.
- Jjong - simította meg kedvese arcát a fiatalabb - Egy kicsit tényleg fáj, de az élvezet, és az érzés, hogy mennyire szeretlek ezerszer erősebb. Szóval folytasd.
Jonghyun szíve hatalmasat dobbant. Elhelyezkedett egy kényelmesebb pózba, és elkezdte határozottan a másikba lökni férfiasságát. Az csak mégjobban fölizgatta, hogy a szőke közben kéjesen nyögdécselt, és csípőjét a másikkal együtt mozgatta. Az idősebb rámarkolt kedvese férfiasságára, és a tempójukban kezdte azt kényeztetni. Kibum torkából nagyobb nyögések törtek elő, és körmeit belemélyesztette a másik hátába. Hangosan sikított föl mikor a másik egy erősebbet lökött rajta. Már egyiküknek sem kellett sok, hogy elmenjenek. Lihegésük egyre erősödött, és testük szorosan egymásénak tapadt. Élvezetük egyre csak erősödött, aztán egy ponton mindkettőjüknek beteljesedett. Nyögve élveztek el, Jonghyun pedig óvatosan kedvesére dőlt. Pár másodpercig még lihegve így maradt, aztán fordított a testhelyzetükön. Ölébe húzta a fiatalabbat, és kezeit a derekára tette. Szorosan húzta magához, arcára apró puszit nyomott. Csak élvezték a pillanatot. Egymás karjaiba olvadva hallgatták a szívverésüket. Gyönyörű és megnyugtató pillanat volt.
- Csodálatos voltál. Minden amiről eddig álmodni is alig mertem most megvalósult.
- Ugyanezt érzem - bújt szégyenlősen a másik vállába. Szorosan ölelte. Ez a fiú már az övé. De... - Jongie, azt nem értem, hogy mégis honnan vetted elő azt a síkosítót. Mert az biztos, hogy nálam nem volt... - a barna fiú szája ravasz vigyorra húzódott - Várjunk csak...te ezt előre eltervezted?! Szemét disznó! - kezdte el Kibum játékosan ütögetni a másik karját.
- Csak egy kicsit. Bár ezt inkább úgy mondanám, hogy csak minden helyzetre fölkészültem - mosolygott az alacsonyabb aztán, lefogta a másik karjait és ujjaikat összekulcsolta. A szőkét egy csókkal hallgattatta el. Az pár másodpercig még kapálózott, de aztán beletörődött, és édesen visszacsókolta. Úgy maradtak még egy ideig és valahogy a világ olyan tökéletes volt. Megtalálták amire a legjobban szükségük van. Megtalálták egymást.

Let's cook-6.rész

Hát megint jó rég volt rész... Sajnálom, de tényleg. Azért remélem tetszeni fog:)

POV Key:

-Vacsorázni szeretnék menni-mondtam ki magabiztosan, de abban a pillanatban mikor eljutott az agyamig, hogy tulajdonképpen mit is mondtam egy kicsit zavarba jöttem.
-Tessék? T-tényleg?-nézett rám Jonghyun. Most miért reagált így? Talán csak viccnek szánta? Nagy levegőt vettem és elismételtem mégegyszer.
-Szeretném ha este vacsorázni vinnél. Csak nyugtass meg, hogy nem te fogsz főzni-próbáltam oldani a hangulatot, és halványan elmosolyodtam. Úgy látszik ez segített, ugyanis ő szájára is egy vigyor húzódott-Most gyere, kend rá a krémet. Legyen egy kis tortaformája is-tereltem el a szót, és a délután további részében csakis a sütéssel kapcsolatos dolgokról beszéltünk. Mit ne mondjak...Jonghyun sokat bénázott. Nagyon sokat. Talán még soha életemben nem láttam nála reménytelenebb embert ilyen téren...de nem bántam. Be kell vallanom, élveztem, hogy leszidhatom, ő pedig bocsánatkérően, a szája sarkában egy apró mosollyal, egyetértően bólogat. De szerintem ő is élvezte. Mikor kész lett a sütemény, kimerülten rogytam le a székre. Pár másodpercig csak meredten bámultam a padlót aztán fölnéztem és egyenesen Jonghyunnal találtam magam szembe.
-Akkor, mehetünk cicuskám?-nyújtotta ki felém a kezét. Mi van?!
-Yah!!! Ha mégegyszer így mersz hívni én leütlek!-pattantam föl és fenyegetően felé emeltem az ujjamat. Ám abban a pillanatban, hogy ezt a tettemet véghez vittem kitört belőle a röhögés. Szinte már fuldokolva az asztalhoz lépett és elkezdte csapkodni azt az öklével. Most ezen mi az annyira vicces?! Idegesen mellésétáltam, fogtam a fakanalat, és egy határozott mozdulattal oldalba csaptam vele. Meglepettségében még a nevetése is abbamaradt és riadtan rám nézett. Ám az az abszurd pillanat, ahogyan a torkán akadt vigyorral, hatalmas szemekkel bámul rám annyira röhejes volt, hogy én is elkezdtem kuncogni. Kezemet a szám elé tettem, de már túl késő volt. Ajkamra akaratlanul is egy hatalmas vigyor húzódott, és elnevettem magam. Ezt Jonghyun is meglátta, így sajnálatomra rájött, hogy nem is igazán haragszom rá. Derekamnál fogva játékosan magához húzott és mosolyogva egy puszit adott a számra.
-Inkább menjünk-löktem el magamtól, aztán levettem a kötényemet és az ajtó felé sétáltam. A kezem már a kilincsen volt mikor hirtelen megtorpantam-Amúgy hova megyünk?
-Majd meglátod-lépett közelebb és összekulcsolta a kezünket, aztán magával rántva engem kilépett az ajtón. Kézen fogva mentünk végig a folyosón. Mondanom kellett volna neki, hogy engedjen el hiszen itt bárki megláthat...de nem tettem. Olyan jó érzés volt.  Ujjai védelmezően az enyéim köré kulcsolódtak. Lassan mentünk végig a folyosón, bárki megláthatott. De nem érdekelt. Egyszerűen csak ki akartam élvezni a pillanatot, még ha belegondolva is, amit művelek az egyszerűen abszurd.  Mikor kiértünk az udvarra Jonghyun egy kék kocsihoz vezetett. Nem is rossz, bár az enyém jobb. Vagyis csak volt. Amíg rózsaszín volt. Beültünk, és elindultunk. Nem tudtam merre megyünk de azon a környéken még sosem jártam.
-Mi ez a hely?-kérdeztem és szememmel az elém táruló városképet vizslattam. Az épületek már nem voltak olyan nagyok mint a belvárosban, de azért külvárosnak se mondhatni.
-Majd meglátod-kacsintott, és egyik kezét végighúzta a combomon. Perverz disznó.
-A vezetésre koncentrálj! A végén még nekimész valaminek!-söpörtem le a piszkos kis mancsát magamról, és az útra mutattam. Ő csak mosolygott és engedelmesen a kormány felé fordult. Körülbelül húsz percig még kocsikáztunk, aztán hirtelen lefékezett. Egy lila falú épület előtt állt a kocsi. Kiszálltunk és a bejárat felé vettük az irányt.
-Még sosem jártam itt-néztem körbe mikor beléptünk az ajtón. Az elegáns fa asztalokon fehér és lila terítő díszelgett. Mindegyiken egy-egy gyertya volt. Valahonnan halk zene szólt. Egyenruhás pincérek sürögtek forogtak ízletesnek tűnő ételekkel a táljaikban. Elegáns hely, de ezekkel együtt valahogy mégis barátságos.

-Remélem tetszik-tette egyik kezét a derekamra és majdnem egy puszit nyomott volna...valahova. A számra vagy az arcomra akarta nem tudom.
-Nyilvános helyen vagyunk! Ne itt!-sziszegtem és leráztam magamról a kezét-De egyébként szép hely.
Mikor kihozták az italokat, Jonghyun elé a pincér egy lilás színű folyadékot tett le, elém pedig a kért vörösboromat. Úgy látszik kicsit túl sokáig szuggeráltam a nem mindennapi kinézetű löttyöt, hiszen Jonghyun szinte már parancs szerűen megkóstoltatta velem a sajátját. Igencsak émelyítő volt...de kifejezetten finom. Tiltakozásom ellenére kért nekem belőle még kettőt, amiket mind lehúztam. Jó, be kell vallanom, hogy nagyon ízlett. Nem tudtam ellenállni. Az este további részében csak beszélgettünk és sokat nevettünk. Bár egész végig olyan furcsán éreztem magam. Azt hiszem nem is olyan rossz srác ahhoz képest, hogy miket művelt régebben... Miután már minden el volt intézve, úgy gondoltuk, hogy ideje indulni.
-Jól vagy?-kérdezte tőlem és gyorsan mellém lépett, hiszen mikor föl akartam állni az asztaltól valamiért megbotlottam. Olyan kómásnak éreztem magam.
-Ja..persze-próbáltam újra, ez alkalommal sikerrel. Látszott rajtam, hogy nem mondok teljesen igazat. Megrázta a fejét és egyik kezét a derekamra tette. Így kezdtünk el kifelé menni, de nem bántam. Igazság szerint minden porcikám bizsergett. Amikor odaértünk a kocsihoz és Jonghyun próbált besegíteni az ülésre, hirtelen felindulásból egy őrült ötletem támadt. Újult erővel belöktem az ülésre aztán lovaglóülésben az ölébe huppantam, és vadul az ajkaira tapadtam. Kicsit meglepődhetett, ugyanis pár pillanatig csak meredten ült, de aztán gyorsan vette az adást. Kezeit a derekamra tette és még közelebb húzott magához, miközben fönt is átvette az irányítást. Nyelvével körbejárta az egész számat, aztán ajkai a nyakamra vándoroltak, és ott kezdett el csókolgatni. Számat apró nyögések hagyták el, mire ő elmosolyodott. Tenyerei egyre lejjebb vándoroltak, a végén pedig belemarkolt a fenekembe, és alsó felemet közelebb húzta a sajátjához. Hogy ne csak tétlenkedjek, elkezdtem róla lehúzni a pólóját. Kezeim automatikusan kockáira vándoroltak. Biztos sokat edzhet. Mikor észrevette a bámulásom, a pólója maradék részét is lehúzta magáról, és újra ajkamra tapadt. Közben rólam is eltávolította a fölöslegessé vált textilt. Egyre lejjebb haladva az egész felsőtestemet csókokkal hintette be. Közben egyik kezemmel beletúrtam a hajába, másikkal pedig átkaroltam a nyakát. Lassan áttért a mellbimbómra ami egy kisebb nyögést váltott ki belőlem. Közben ujjaival az oldalamat cirógatta.
-Élvezed?-súgta a fülembe, aztán gyengéden ráharapott a fülcimpámra. Kirázott a hideg.
-Ugyanaz a mocskos perverz vagy-nyögtem, de azért közelebb húztam magamhoz. Mikor fölegyenesedett homlokomat az övének döntöttem. Ezúttal gyengéden kezdte ízlelgetni ajkaimat. Nyelvünk édes táncot járt miközben ő elkezdte kigombolni a gatyámat. Könnyedén lehúzta rólam és a belső combomat kezdte el csókolni. Aztán egyre beljebb haladt, míg végül már a férfiasságomat kényeztette. Még ugyan alsógatyán keresztül, de ezen gyorsan segített. Óvatosan azt is leszedte rólam, és hirtelen bekapta az egész hosszomat. A lélegzetem egy pillanatra elakadt, és hátradöntöttem a fejem. Szinte már kínzóan lassan csinálta, én pedig szégyentelenül nyögdécseltem az ölében. Miközben szájával még mindig lent tevékenykedett, egyik ujját betette a számba, kicsit megforgatta, és amikor elég nyálasnak érezte a fenekemhez húzta. Pár másodpercig még körözött a bejáratom körül, aztán gyengéden a belém nyomta ujját. Fölsikoltottam és körmeimet belevájtam a hátába.
-Sajnálom-suttogta Jonghyun, mikor szája helyett már a kezével ingerelte alsó részem.
Egyre erőteljesebben pumpálta szervemet, miközben egyre több ujját vezette belém. Már kínzott a fájdalom, és az élvezet, ám tudtam, hogy még csak most kezdődik. Hirtelen kihúzta ujjait belőlem. Gatyáját lejjebb tolta, utat engedve éledező férfiasságának. Nyeltem egyet, ez fájni fog. Kicsit följebb toltan magam, rámarkoltam Jonghyun férfiasságára, és pontosan fölé helyezkedtem. Ő átkarolta a derekamat de várt. Szépen lassan elkezdtem lejjebb ereszkedni, ám minden egyes milliméter nehéz volt. Közben fájdalmas nyögések törtek ki belőlem. A végére mikor sikerült újra ráülnöm, már teljesen bennem volt. Szorosan átkaroltam a vállát, és fejemet a nyakába süllyesztettem. Ő szorosan visszaölelt, és egy apró puszit nyomott a vállamra. Mikor úgy éreztem, hogy kezdem megszokni, szépen lassan elkezdtem mozogni. Kezeit a csípőmre rakta, és ajkainkat újra összetapasztotta. Közben én bele-bele nyögtem a csókba. Jonghyun hirtelen lenyomta az ülést, hogy vízszintes legyen, aztán vigyázva, hogy ne csússzon ki belőlem, fordított a helyzetünkön. Így most én feküdtem alul, míg ő szabadon tevékenykedett. Kezeinket összekulcsolta, és fölém helyezte őket. Szájával a kulcscsontomat szívogatta, miközben lágyakat lökött rajtam. Sikongatásaim egyre hangosodtak. A kis légteret betöltötte leheletünk. Közben fokozatosan gyorsított tempóján. Én a lábammal átkulcsoltam derekát, kezeim pedig széles vállán pihentek. Nyögéseim szinte már folyamatos módon szakadtak föl belőlem, ám Jonghyun torkát is elhagyta egy-kettő. Már nem fájt, csak élveztem. Egyikünknek sem kellet sok, hogy elmenjünk.
-Jjong...ah...gyohrs...-de nem tudtam befejezni a mondatomat, ugyanis partnerem olyan gyors tempóba kezdett, hogy artikulátlan sikolyokon kívül nemigen jött ki más a számon. Majd bele őrültem. Már remegtem az élvezettől, és az agyam teljesen elsötétült. Még egy utolsót lökött rajtam, és nekem vége volt. Egy orbitális sikoly keretében, szorosan egymásbak nyomódó hasfalaink közé élveztem. Rögtön ezután ő is elment, és erőtlenül rámrogyott. Éreztem, hogy szétáramlik bennem a meleg, ragadós anyag.
-Szeretlek Kibum-lehelte, és egyik kezemet gyengém a mellkasára helyezte. A szíve csakugyan hevesen vert-Annyira boldog vagyok-mondta, ám már nem nagyon hallottam ugyanis eszméletlen fáradtság kerített hatalmába. Lassan becsuktam a szemem, és beszippantott a sötétség.

*

Egy puha ágyban ébredtem. Hátulról ölelő karok fogták át derekam. Igazán kellemes volt. Álmosan kinyitottam a szemem. Nem ismertem ezt a helyet. Az utolsó emlékem, hogy Jonghyunnal vacsorázni megyünk. De a két pia után egyre homályosabb minden, aztán pedig csak feketeség. Lassan fölültem, és körbenéztem. Ám még időm sem volt megszemlélni a dolgokat, szemem megakadt az órán. Fél nyolc! Úristen, el fogok késni!         

Brother to lover

Cím: Brother to lover

Szereplők: Sulli, Kibum

Műfaj: One Shot

Hát ez csak egy amolyan szösszenet, amit igazából nem szándékoztam kitenni, de végül úgy döntöttem, hogy miért ne. Nem gondolom, hogy bárkinek is meg fogja változtatni az életét, vagy hatalmas benyomást tenni rá, de azért remélem tetszeni fog^^

Sulli izgatottan várja a szerdai napot. Mint mindig, most is gyerekkori barátjához, Kim Kibumhoz megy. A fiú egy kicsit magasabb nála, ezért amikor barátilag megöleli, semmi furcsa nincs abban ha belefúrja a fejét a vállába. Így megy ez már rég óta. Pontosabban általános iskolás koruk vége óta. A lány már akkor beleszeretett a különleges természettel és külsővel megáldott fiúba. Előtte is ismerte már. Amióta az eszét tudja Kibum mindig mellette volt. Mint egy szerető bátyj. Ám mikor Sulli fölismerte, hogy ez az érzés több mint puszta testvéri szeretet, megijedt tőle. Inkább elfojtotta magában az érzelmeit, és azóta egyszer sem merte neki megvallani. Fél, hogy visszautasítaná. Mégha jobban ismeri Kibumot mint bárki más, ő csak egy átlagos lány. Félhosszú feketés haj, borzalmasan álló egyenruha, és pisze orr. Tipikus. Ugyanolyan mint az összes többi. Ő...ő pedig egy maga a tökély. Szőke, festett haj, különleges arcvonások, magas karcsú test...Miért kellene neki pont egy olyan átlagos lány mint ő? Ezen felül pedig még okos is. Sulli épp ezért megy hozzá, hisz a fiú korrepetálást tart neki. Persze csak ketten vannak, de azért mégis csak egy korrepetálás. Ám ő várja. Mindennél jobban.
-Itt vagyok-nyit ajtót a szőke fiú, mikor meghallja a csengőt-Szia Sulli-öleli magához. Mint barátot. Igen. Persze. Csak mint barátot. Ám a lány a karjai között nem tud normálisan gondolkozni.
-Szia Kibum-köszön elcsukló hangon, miközben mindvégig azon kattog az agya, hogy miért ilyen szerencsétlen, hogy még köszönni sem tud normálisan. A nagy gondolkozás közepette Sulli azon kapja magát, hogy már az asztalnál ül Kibum mellet, aki éppen valami matematikai egyenletről beszél. De ugyan, hogy bírna figyelni arra amit mondd ha egyszer ilyen közel ül hozzá? Tisztán látja az arcát. Azokat a rakoncátlanul a szemébe hulló szőke tincseket, azt az apró mosolyt a szája szélén, azokat az íves szemeket amit bármelyik lány megirigyelhetne ám a fiún mégis vonzó.  A válluk összeér...neki meg majd' kiugrik a szíve. Maga se tudja mi van vele. Eddig is izgult a másik közelében de ilyet még nem érzett.
-Valami baj van?-fordul oldalra Kibum megszakítva magyarázatát-Nagyon vörös vagy.
-Ooo...nem...izé...jól vagyok-ennyire látszik rajta? Nincsen jól. Kezd beleőrülni. Hogy lehet egy ilyen tökéletes ember a barátja? Még ezt sem érdemli meg...
-Maradj itt. Hozok egy pohár vizet- a lány bólint és a szívében tomboló hurrikánt próbálja lecsillapítani.Most a tanulásra kell figyelnie.
Mikor a fiú visszajön, aggodalmasan tekint le a lányra. Mi baja lehet? Talán csak kicsit kimelegedett, ahogy kintről bejött a szobába.  Reméli csak emiatt van és nem valami komoly áll a háttérben. Mostanában olyan visszahúzódó. Régebben mindig hangosan nevetett ha vele volt, most pedig már alig szól valamit. Ez olyan pár évvel ezelőtt kezdődött. Akkor valami megváltozott, ám maga sem tudta, hogy mi. A lány sokkal távolságtartóbb lett vele szemben és ez a viselkedése egyre csak fokozódik. Nem akarja, hogy ilyen legyen. Sulli nagyon fontos számára, már régóta nem csak egy kicsi hugica, mégha ezt soha sem vallaná be neki. Nem akarja megrémiszteni. Hiszen olyan aranyos és törékeny. Fél, hogy mindent elrontana vele.
-Jobban vagy?-kérdezi a fiú mikor Sulli leteszi az üres poharat az asztalra.
-Igen, azt hiszem. Köszönöm-mosolyog rá-Csak kicsit fáradt vagyok.
-Tudod mit? Ma ne tanuljunk többet. Inkább beszélgessünk. Mostanában úgyis olyan csöndes vagy, alig dumálunk-Kibum megfogja a lány kezét, aztán föláll és a kanapéhoz vezeti őt, hogy ha már nem tanulnak, kényelmesen tudjanak ülni.
-Mi történt veled az elmúlt időben? Más lettél-simítja meg a szőke fiú a lány karját.
-Hát igazából...lehet azért vagyok ilyen mert...mert...-nem tudja mit válaszoljon. Az igazat nem mondhatja el, de hazudni sem akar.
-Nem szeretnéd elmondani?-Kibum szívébe mintha egy tőrt döfnének bele. Mióta távolodtak el annyira, hogy titkolózzanak egymás előtt?
-De! Vagyis nem! Én el akarom mondani csak...csak nem bírom. Félek-Sulli szíve mindjárt szétszakad. A fiú azt hiszi, hogy titkolózni akar előtte. Ha most nem mondja el, talán már nem lesz másik lehetősége.
-Tőlem?-Kibum csalódott. Nagyon. Fél neki elmondani valamit... Pont neki? Akit amióta csak él már ismer?
-Rendben. Én...azt hiszem már nem csak úgy tekintek rád mint egy barátra...-ez volt élete legkínosabb mondata. Fejét lehajtotta, és arcát a tenyerébe temette. Hosszú, idegörlő másodpercek teltek el míg a fiú válaszolt.
-Mi?-ezt most komolyan mondta? Netán csak hülyéskedik vele? Ez a lány, akiért félretette az érzéseit, hogy őt ne bántsa, ugyanezt érzi?
-Semmi! Inkább felejtsd el, vedd úgy, hogy nem...-ám nem tudta befejezni az eszeveszett hadarását, mert abban a pillanatban a fiú szorosan magához húzta. Kezét az arcára tette, és mélyen a szemébe nézett. Mosolygott. Még a szeme  is.
-Sulli-suttogta-Én már sokkal régebb óta szeretlek mint ahogy azt te el tudod képzelni-gyengéden a lány ajkához érintette a sajátját. Abban a csókban minden benne volt. A sok-sok éves érzelmek, elfojtott vágyak...minden, Abban a pillanatban valami olyat éreztek mint még soha.

Let's cook-5.rész

Ugyan kicsit későn de megjött az ötödik is:) Amiért ennyit kellett várni ez most kicsit hosszabb lett;) Jó szórakozást^^

POV Key:
Lassan kinyitottam a szemem. A könyvtárban voltam.Az ablakon ár beszűrődő reggeli fény bevilágította az egész helyiséget. A levegő hideg volt, ám én mégsem fáztam. Valami melegített. Valaki melegített. Eszembe jutott a tegnap este. Közben éreztem, hogy a mögöttem egyenletesen szuszogó fiú egy kicsit megmozdul. Az álmom is eszembe jutott. Mi ez? Miért álmodom ilyesmit? Talán...én is szeretném? Talán kívánom őt? Vagy ez csak rémálom volt? Nem. Ha visszagondolok rá elmosolyodom, és izgalmamban beleremeg a gyomrom. Ez nagyon nem olyan mint egy rémálom. Jonghyun mocorogni kezdett. Szorosan hozzábújtam. Ne engedj el, megfagyok! Ő félálomban amint megérezte, hogy közelebb mentem, gyengéden átkarolt. Szép és jó lett volna még az ölelésébe burkolózva lebzselni egész reggel, de egy dologról teljesen megfeledkeztem. Riadtan ugrottam ki az öléből, és elkezdtem a ruháimat keresgélni. Mindjárt kinyitják a könyvtárat. Ha valaki így ránk találna annak nem lenne jó vége.  Ám még mindig anyaszült meztelenül keringtem az asztal környékén de egy árva gönc nem volt sehol. Jonghyunhoz sétáltam és elkezdtem ébresztgetni. Elétérdeltem és finoman elkezdtem rázni. Nem ébredt föl. Közelebb mentem hozzá, és megpaskoltam az arcát. Semmi.
-Jonghyun!!!-pöcköltem meg a fejét mire lassan kinyitotta a szemét, aztán a derekamnál fogva az ölébe húzott. Lábaimat átkulcsoltam a  csípője körül hiszen a faltól nem fértek el-Hahó! Kelj föl! Nem tudod hol vannak a ruháim?
-Nem kellenek azok-mondta álmos hangon, aztán végig húzta kezét az oldalamon és belemarkolt a fenekembe.
-Idióta!-csaptam rá a karjára. Ilyedtében a szeme elkerekedett, és a teste megrándult. Úgy nézett ki mint egy kiskutya aki  éppen rájön, hogy rosszat csinált-Ébredj végre föl! A könyvtárban vagyunk! Reggel van! A könyvtárat pedig reggel kinyitják!-úgy látszott, hogy fölfogta, hogy mit próbálok mondani mert Az asztalra mutatott amin az ő ruhái alatt tényleg ott voltak az enyéim is. Gyorsan fölhúztam őket, de Jonghyun csak ugyanúgy félig ülve félig feküdve gubbasztott a falnál...meztelenül. Ez nem lesz így jó... Odasétáltam hozzá a ruháival együtt, és megpróbáltam ráadni őket. A pólója még valamennyire sikerült is, de a többivel nem boldogultam. Ám mikor már vagy öt perce szerencsétlenkedtem, hirtelen kinyitotta a szemét és felröhögött.
-Húha rendesen letapiztál-hajolt közelebb hozzám, de ellöktem.
-Na idefigyelj. Bármi is történt tegnap én a tanár vagyok te meg a diák, szóval ne tegezz! Kelj föl, és öltözz. Nehogy meglássanak így!-mondtam hisztérikusan, aztán karba tettem a kezem-Jövő órára kérek tőled egy ötszáz szavas fogalmazást arról, amiről az órákon tanulunk, vagy egyest kapsz-vigyorodtam el gonoszan.
-De...de mi!??- nézett rám megrökönyödve. Valahogy jó volt érezni, hogy most én vagyok előnyösebb helyzetben az eddig köztünk történt bizonyos dolgokat nézve. Ám nem volt ideje ellenkezni, ugyanis léptek hallatszódtak a folyosóról. Gyorsan magára rántotta a nadrágját és az ingjét. Ám szerencsére amint ki lett nyitva az ajtó, a léptek zaja újra fölerősödött aztán elhalkult. Az illető elment. Ezzel egy időben én is elindultam az ajtó felé és miután a lépések teljesen elhalkultak kiléptem rajta. A konyha felé vettem az irányt. Afelé a bizonyos konyha felé...
                               
Hat tanórán keresztül ugráltam össze vissza a konyhában, és mondtam el a recepteket a gyerekeknek, akiknek a fele mégcsak nem is figyelt. Nagyon elfáradtam. De nem pihenhettem le hiszen még össze kellett pakolnom, és megcsinálni a másnapi tortát az egyik órára. Sóhajtva kezdtem el fölmosni a padlót, és belegondoltam, hogy tulajdonképpen én dolgozom a legtöbbet. Egyik tanárnak sem kell az órái után egész délután ottmaradni takarítani. Fáradtan tologattam a fölmosót mikor valaki kopogott, aztán benyitott. Lassan odanéztem, ám az ajtóban nem állt senki. Megvontam a vállam, gondoltam, hogy a kimerültségtől már biztos hallucinálok is, de akkor éreztem, hogy erős karok kulcsolódnak a derekam köré. Egyből kitaláltam, hogy ki lehet az. Már csak az öleléséből is. Senki sem ölel ilyen védelmezően és édesen mint ez a fiú.
-Jonghyun...nagyon fáradt vagyok...most tényleg nem akarok...-kezdtem volna el,  hiszen sokkal erősebb nálam, így csak a szavak használhatnak de hirtelen megfordított, és az arcomat a kezei közé fogta.
-Tudom-mosolyodott el, és egy lágy puszit nyomott a szám csücskébe-Most csak segíteni akarok. Ülj le. Ezt megcsinálom-mutatott a kezemben lévő felmosóra aztán elvette tőlem-Ja és itt van a fogalmazás-adott a kezembe egy lapot-Tanár úr-tette hozzá elmaradhatatlanul. Nagyon meglepődtem. Nem hittem, hogy segíteni akar...azt meg pláne nem, hogy meg fogja írni a fogalmazást. Amíg Jonghyun a fölmosóval foglalatoskodott én elolvastam amit írt. Hibátlan... Ezek szerint mégis figyel órákon? Vagy csak most készült plusszba? Nem tudom, de egy kicsit meghatott a dolog.
-Most mi jön? Kész a felmosás -húzott föl a derekamnál fogva a székről, aztán lelült, és az ölébe ültetett. Kezeit átkulcsolta a derekam körül a fejét pedig a hátamnak hajtotta.
-Ööö...hát...izé...-képtelen voltam tisztán gondolkodni ebben a helyzetben. Kihúztam magam az öleléséből, aztán elé álltam. De mielőtt még bármit is mondhattam volna beelőzött.
-Tiszta vörös vagy-mosolyodott el, aztán ő is fölállt-Zavarban vagy?-kérdezte, ám még szintén nem is mondtam semmit, rögtön folytatta-Ha igen, akkor most mégjobban zavarba hozlak-közölte, aztán közelebb lépett hozzám, és nemes egyszerűséggel átölelt. Karjai gyengéden fonódtak körém-Szeretlek...-suttogta-Kim Kibum, nem érdekel ha a tanárom vagy, nem érdekel ha bárki megvet ezért de én szeretlek. Őrülten. Senkit sem szerettem még így. Még ha minden erőddel is azon leszel, hogy ellökj magadtól, nem tágítok. Megvédelek. Az enyém leszel...

POV Jonghyun

Védelmezően öleltem magamhoz perceken keresztül. Tudni akarom biztosra, hogy csakis az enyém, és senki másé. Önző gondolatok, de itt nincs határ. Szeretném, ha minden reggel ott lenne mellettem, mikor felébredek, ízletes főztjét enni mikor megéhezem vagy csak egyszerűen csókolni ott ahol érem. Ezek a gondolatok nem fognak hagyni nyugodni míg teljesen magamévá nem tudhatom Kibumot. Testileg, lelkileg. Nem tudott megszólalni, ajkai enyhén nyitva maradtak. Szemei farkasszemet néztek az enyéimmel és tisztán láttam bennünk a meglepettséget. Biztos vagyok benne, hogy erre most nem számított. Egyik nap még jóformán megerőszakolom, aztán meg nyíltan szerelmet vallok neki. Nem lepett volna meg, ha felpofozott volna. De nem tette… Én pedig mérhetetlenül boldog voltam miatta. Lassan a derekáról kezeimet az övéire csúsztattam, arcom pedig óvatosan közeledett hozzá. Ajkainkat egymásnak tapasztottam és egy lenge kis csókot nyomtam párnáira. Az eddig teljesen vörös arcába, minden maradék vére felszökött és gyorsan fordította el tekintetét. Széles vigyor csúszott a számra. Babo, olyan édes mikor zavarba jön.
-Mit terveztél mára?-szakítottam meg a hosszú csendet-Elviszlek valahová vacsorázni vagy moziba-kulcsoltam össze ujjainkat.
-Randira hívsz?-vágott értetlen arckifejezést, mintha nem tudná biztosra a szándékaimat.
-Igen?-bambultam vissza rá hasonlóan, mint ő az előbb.
-Ne haragudj, de ma szerettem volna sütni-tisztán éreztem hanglejtéséből, hogy el akart volna jönni velem, csupán olyan kis gyámoltalan kimondani. Komolyan, ő fenyegetőzik nekem karóval?-Ha gondolod ebben is, segíthetsz. Úgy előbb végeznék, és estére szabad lehetnék.
Szemeim egyszerre csillantak fel. Randim lesz Kibummal! Szinte látom magamat, ahogyan rózsaszín felhők között dudorászva ugrálok. A legeslegjobb helyre fogom vinni és megadok neki mindent amit csak kér. Remélem belül ő is ennyire örül.
-Jonghyun figyelsz?-megráztam a fejemet majd kiskutya szemekkel meredtem rá-Aishh, el kell mennem boltba az összetevőkért mert kiürült az iskolai készlet. Szeretném, hogy mire megjövök, kitakaríts.
-Miért nem mehetek én vásárolni?-kezdtem bele az alkudozásba. Elvégre az ő konyhája, nem én tevékenykedem benne! Illetve...az csak egy egyszeri kivétel volt... Kíváncsi vagyok, van e még abból az eperből.
-Meg tudod különböztetni a barnacukrot a simától?-elég zavarodott ember látványát kelthettem, ha elnevette magát rajtam. Ez meg milyen kérdés? Rá van írva a zacskóra nem?-Én megyek, te maradsz.
Odasétált a fogashoz, levette kabátját és elköszönt. Komolyan elvárja, hogy törölgessem le a polcokat, mosogassak, rakjak rendet meg ehhez hasonlók? Az előbb puszta jóindulatból ajánlottam fel a segítségemet, ez nem azt jelenti, miszerint én minden áron egy kendővel a fejemen szeretném fényesre súrolni az edényeket! Nem hiszem el... Mit meg nem teszek érte. Megkerestem a szertárat, ahol ráakadtam jó pár hasznos dologra, többek között az előbb említett fejkendőre is. Magamhoz vettem a tisztítószereket és úgy vágtam neki a harcnak a kosszal. Fighting Jonghyun, fighting!
Első dolgom a tányérok, evőeszközök és egyéb konyhai dolgok elmosása volt. Sok makacs folttal kellett megküzdenem, de végül sikerült győzedelmeskednem. Hosszasra nyúló pakolás után, ami közben találtam egy kevéske édességet, helyükre raktam a kint maradt ételeket. Mikor kinyitottam a hűtőt és megcsapott a hideg levegő, enyhén felsóhajtottam. Patakokban szakadt rólam a víz, pedig már nincs épp trópusi időjárás. Ahogy félretoltam egy zacskó gyümölcsöt, hogy helyet csináljak a következőnek, megpillantottam egy flakon tejszínhabot. Hmm, régi szép emlékek. Mivel Kibum nemsokára megjöhet, nekem meg már csak a portörlés maradt hátra, így nekikezdtem annak is. Felálltam egy székre és a legfelső polcokat kezdtem el tisztítgatni. Sok időbe telt, mire mindennel sikerült végeznem, de befejeztem. Hála az égnek. Gyorsan visszavittem a takarítószereket a helyükre majd megálltam a konyha ajtajában és körülnéztem. Ilyet még Kibum sem tudott volna csinálni, ügyes vagyok! Remélem ő is le lesz nyűgözve.
-Megjöttem...Jonghyun teszed vissza rögtön!-emelte fel a hangját, ahogy észrevette a kezemben lévő csokoládét, amit nem rég találtam.
-Most mi van? Ezek után ennyi jár nekem!-törtem saját magam védelmére és úgy szorítottam magamhoz a kakaós édességet, mint egy kisgyerek a legújabb játékát. Kibum közelebb akart jönni hozzám, hogy kivegye kezem közül, azonban megtorpant félúton. Tágra nyílt szemekkel vizslatott mindent körbe, mintha még nem látta volna a saját termét az iskolában-Tetszik?
-Tűrhető-rakta le teli táskáit a pultra. Ahogy elnéztem valami gyümölcsös süteményt fogunk készíteni.
-Olyan gonosz vagy!-öleltem át hátulról, amitől összerezzent, de egyáltalán nem tűnt úgy mintha ki akarna bújni belőle. Államat vállára helyeztem és úgy figyeltem mit csinál-Sokat dolgoztam, miattad. Legalább egy jó szót had kapjak.
-Az megfelel, ha kiválaszthatod, milyen tortát készítsünk? Almásat vagy epreset?-emelt az arcomhoz mindkettőből egy darabot. Szemeim megakadtak a zamatosnak tűnő epren, áthajoltam Kibumon és leharaptam a felét-Ne egyél meg mindent te idióta!-pöckölte meg a homlokomat.
- Fejlődő szervezet vagyok, szükségem van az evésre-pusziltam meg az arcát, amitől teljesen elpirult. Mosolyogva figyeltem, ahogyan tovább pakolászik, mintha az előbb semmi sem történt volna-Segítsek valamit?
-Izé...Hozd ide a kötényeket. Meg talán vegyél elő műanyag edényeket is. Én meg addig előkészítem a hozzávalókat.
Odasétáltam a konyha másik végén lévő szekrényhez, hiszen órán Kibum is onnan veszi ki a kötényeket. Kinyitottam de értetlenül meredtem magam elé, hiszen rengeteg volt odabent. Nekem édes mindegy mit veszek fel, de megpróbáltam emlékeztetni magamat, hogy Kibum milyet szokott hordani. Ha nem csal a memóriám egy rózsaszínűt, rajta „Kiss the Cook” felirattal. Gyorsan megkerestem és kikaptam mellé még egy kék színűt is majd odasiettem Kibum mellé. Odafordítottam magam felé, ami láthatóan meglepte és feladtam rá a saját kötényét.
-Aranyos vagy ezzel a színnel Kibummie!
-Ne hívj így!-tetetett sértődékenyt majd fojtatta az előkészületeket. Közben nekem is sikerült rájönnöm merre találom a sütéshez alkalmas dolgokat, és mindet odavittem az asztalhoz. Mivel már minden elkészült, semmi sem akadályozott meg minket abban, hogy egy egész délutánt együtt töltsünk, az estéről nem is beszélve. Azt hittem, Kibum a recept felolvasásával kezdi, hiszen órán mindig az az első lépés. De nem, ő teljes mértékben rutinból csinált mindent. Oh, szóval ilyen egy profival együtt főznie annak, aki épp csak meg tudja mondani az alapanyagok neveit. Nagyon gyorsan dolgozott én pedig csak kapkodtam a fejemet mellette. Már percek óta ő tevékenykedett, míg bambultam, így megkértem, hogy mondja hangosan mire van szüksége én pedig odaadom neki. Segíteni szerettem volna, nem nézelődni. Együtt akarok vele lenni, ki szeretném élvezni minden percét. Megpróbáltam ezt igazán komoly tekintettel mondani, hogy tudja, komolyan gondolom.
Amint ezt megértette, már vidáman teltek el az órák. Sokkal türelmesebb volt velem, bár néha fegyelmeznie kellett magát a hangos ordításokat tekintve. Amit teljes mértékkel megértek, mert voltam olyan béna, hogy például cukor helyett sót adtam a tésztához, ezért újra kellett kezdenünk az egészet, meg ehhez hasonlók. Többször lettem megfenyegetve, de nagyon élveztem és szerintem ő is. Számtalan alkalomkor nevetett rajtam, és a bénázásaimon. Miután berakta a piskótát sülni a sütőbe (Nekem nem engedte, mert közölte, hogy életveszélyes vagyok és a végén felgyújtom a konyháját) nekikezdtünk a krémnek is.
-Aishh, Jonghyun! Vágd kisebbre azt a rohadt epret! Meg akarod fullasztani az embereket, hogy a torkukon akadjon?-kaptam tőle egy tockost, miközben az orrom alatt vigyorogtam rajta. Élvezi, hogy most ő van helyzeti előnyben, és a legnagyobb örömmel képes bármiért leszidni. Persze ez nem azt jelenti, hogy én nem élveztem a dolgot.
-Emlékszel?-néztem fel rá kíváncsi szemekkel-Mikor először találkoztunk itt. Csukd be a szemed!-ejtettem ki a kést a kezemből és fogtam meg az övét.
-Miért…?-hangjából kivehető volt a bizalmatlanság, de nem érdekelt. Még egyszer megkértem majd egy egész epret emeltem a számhoz. Félig bekaptam és lassan Kibum felé közelítettem vele. Mikor elérte ajkait, riadtan nyitotta ki pilláit és szembetalálta magát az enyéimmel. Mélyen néztünk egymáséba majd Kibum kinyitotta a száját. Mindkettőnk elkezdte enni az így még édesebb gyümölcsöt, míg ajkaink össze nem értek. Újra lehunyta szemeit én pedig óvatosan haraptam rá párnáira. Heves csókba hívtam, de ez más volt, mint az előzőek. Engedte, és szerette is volna. Ugyanolyan érzékien csókolt vissza, kezeit a nyakamra vezette és egyre inkább húzott magához. Ujjaival beletúrt a hajamba, amíg az enyémek derekára és hátára vándoroltak. Magunk körül egyre inkább úgy éreztem, hogy felforrósodik a levegő, mígnem egy csengő hang szakította félbe a csókunkat.
-Kész a piskóta-jelentette ki nemes egyszerűséggel és elszakadva tőlem elindult a sütő felé-Fojtatnád a krémet?
-…Persze-hogyan képes ilyen egyszerűen kezelni a dolgokat?
Beleborítottam a tálba az apróra vágott gyümölcsöt miközben az agyam végig a Kibummal történő csókon kattogott. Egyikünk sem szólalt meg, csendben voltunk. Ő a tésztával, én pedig a keveréssel voltam elfoglalva. Két méterre állhattunk egymástól mikoris ő megtörte a csendet.
-Vacsorázni szeretnék menni-még mindig a maga dolgával törődött, egy másodpercre sem nézett rám.
-Tessék?-kaptam fel a fejemet hirtelenjében-T-tényleg?
-Szeretném, ha este vacsorázni vinnél. Csak nyugtass meg, hogy nem te fogsz főzni-egy apró mosoly görbült szája sarkára. Az enyémre pedig egy sokkal nagyobb-Most gyere, kend rá a krémet. Legyen egy kis tortaformája is.
Megpróbáltam a lehető legprecízebben elvégezni a rám kiszabott feladatot, de közel sem jártam a fényes végeredményhez, hiszen gondolataim valahol máshol jártak. Természetesen hallgattam közben a szidó szavakat Kibumtól, de hát mit lehet tenni, ha az ember szerelmes?

Let's cook-4.rész

Itt a negyedik is^^ Hmm...hát kíváncsi vagyok mit szóltok majd hozzá:D :3

POV Jonghyun:
Kibum "durva" mozdulata után elindultam felfedező útra a könyvtárban, hátha akad valami érdekes is. Mi jó van egy helyben, ahol mindenki néma csendben ül, és olvas? Dög unalom az egész. Természetesen, mint ahogy várható volt, az égvilágon semmit sem leltem ami lekötötte volna az érdeklődésemet. Leültem egy asztalhoz, különböző pózokban hemperegtem, és úgy néztem az emberek tömegét, akik lassan de biztosan hagyták el a könyvtár területét. Remek. Ez azt jelenti, hogy nemsokára már csak mi ketten leszünk bent. Úgy nagyjából a büntetés vége fele járhattunk, mikor hirtelen a lámpák elaludtak, és sötétség borult az egész teremre. Ekkora mázlim csak nekem lehet. Gyorsan ám halkan megindultam vissza Kibum asztalához, hogy meglepjem. Karcsú derekánál fogva erősen magamhoz öleltem, majd nekilöktem a falnak, és vetkőztetni kezdtem. Miközben ingjétől szabadítottam meg, nyelvemmel bejártam egész felsőtestét, amik halk nyögéseket váltottak ki belőle. Felemelkedtem hozzá, és hosszú csókba hívtam, míg alul a nadrágja gombjával kezdtem el szórakozni. A farmerját térdéig lehúztam, majd mikor beláttam, hogy állva nem tudom leszedni róla, megfogtam, és felültettem a mellettünk lévő ablakpárkányba. Miután már csak egy alsónadrág volt rajta, elkezdtem saját ruháimtól is megszabadulni, s ekkor éreztem meg a hideg levegőt. Ezek szerint nincs fűtés. Bár nekünk most úgy sem lesz rá szükségünk. Nyakát, vállait, és kulcscsontját vettem célba lágy csókokkal, és legnagyobb meglepettségemre vékony karjait megéreztem magam körül. Nem mondanám, hogy húzott magához. Inkább csak átölelt. Leszaggattam magunkról minden felesleges textilt, és lábait a vállamra helyeztem. Ujjai most már a nyakamon vándoroltak, míg az enyémek már tágítottak…. volna, ha nem felejtem el megint a síkosítót.
-Ne haragudj, de másképp fájni fog-raktam szájába mutató, középső, majd gyűrűsujjam is. Mikor már elég nedvesnek találtam, kivettem és lassan vezettem őket belé. Hmm, a múltkori óta gyorsabban tágul. Minden egyes ujjpercemnél hangos sikolyok hagyták el torkát. Csupán a hang hallatára képes lettem volna elmenni ott helyben… Mikor már kezdte megszokni az érzést, az ujjaim helyét férfiasságom váltotta fel. Lassan kezdtem el mozogni benne, majd számat újra nyakára tapasztottam. Kéjes hangok törtek elő belőle, éreztem, hogy keze lejjebb vándorol újra a hátamra, és körmeit a bőrömbe mélyeszti. Perceken keresztül löktem neki csípőmet, mikor egy hirtelenebb mozdulat az eddigieknél is nagyobb sikolyt váltott ki belőle.
-Ahh…ohhtt-tekintetem az övére tapadt, és számra apró vigyor húzódott. Ugyanabban a testhelyzetben löktem egy erősebbet, hogy biztosra eltaláljam azt az érzékeny pontját. Utána pedig így kezdtem el mozogni egyre gyorsabban.
A könyvtárban hidegebb lett, leheletünk már látszódott a levegőben, az ablak pedig tiszta pára lett. Kibum meztelen háta nekicsapódott az üvegnek, amiről egy apró ötletem támad. Pillanatok kérdése volt, hogy mindketten elélvezzünk, azonban hirtelen kihúztam belőle hosszomat. Lábait lassan leengedtem, feje pedig a vállamra hullott. Mellkasunk fel-le járt. Kapkodtuk a levegőt egymás után amilyen gyorsan csak tudtuk. Háttal fordítottam magamnak, és bőrét lágy, meleg csókokkal hintettem. Eddig a hidegnek volt kitéve, most felmelegítem egy kicsit. Kezeimet lágyan végighúztam a vállától a csípőjéig, majd felsőtestemet hozzányomtam. Ő minden egyes mozdulatomba beleremegett. Derekánál átkaroltam, fejét az enyém felé fordítottam, és szájára egy érzéki csókot leheltem. Az érzés, hogy visszacsókolt a fellegekbe repített… Elváltak ajkaink majd a fülébe suttogtam.
-Még nincs vége, kedves-markoltam fenekébe, majd nekinyomtam a hideg üvegnek. Farkamat újra belévezettem. Kezeit immáron a párás ablakon pihentette, amin tisztán kirajzolódott tenyere nyoma. Egy lassabb tempót vettem föl, hogy megszokja az álló helyzetet. A teremben Kibum kéjes nyögései visszhangzottak.

POV Key:
-Még nincs vége kedves-suttogta nekem, miután óvatosan megfordított, és egy határozott mozdulattal az ablakhoz nyomott. Arcom hozzápréselődött a hideg üveghez. Egy pillanatra megfagyott az ereimben a vér, de amint újra megéreztem magamban  Jonghyunt a testem fölforrósodott. Először gyengébbeket lökött rajtam. Egyik kezem az ablakon volt, ujjai pedig szorosan rákulcsolódtak az enyéimre. Másik kezével a csípőmet simogatta. Szájával szenvedélyes csókokat nyomott a nyakamra, én pedig hangosan nyögdécseltem, és csak átadtam magam az élvezetnek.
-Ha akarod csinálhatod gyorsabban-nyögtem föl halkan, hiszen éreztem, hogy már majdnem beleőrül ebbe a lassúságba. Pont mint én. Többet akartam. Erősebbet. Szavaimra a lélegzete egy pillanatra elakadt, de aztán megszorította a kezem, és őrült tempóba kezdett. Az ő férfias nyögései, és az én sikításaim betöltötték az egész könyvtárat. Testem szorosan az ablakhoz, hátulról pedig Jonghyunhoz tapadt. A fülemet kezdte el harapdálni. Szinte már durván, de mégis érzékien. Keze le föl járt a testemen, miközben alul mégjobban begyorsított. Pár pillanatig csak a sikításiamat lehetett hallani, aztán egyszerre élveztünk el. Jonghyun belém, én pedig a hasamra. Kimerülten dőltem hátra...az ölébe. Gyengéden megfogott, és leült velem a földre egy ruhakupacra. Zsebkendővel óvatosan letakarította a hasamat, aztán pedig szorosan magához ölelt. Izmos karjai védelmezően fonódtak körém. Fejemet a mellkasára hajtottam és becsuktam a szemem. Néma csönd volt, csupán  a lélegzésünk hallatszott.
-Szeretném ha valamit tudnál-törte meg a némaságot Jonghyun-Bármit is hiszel, nem csak egy perverz állat vagyok akinek az a célja, hogy megerőszakoljon...Én ezt azért teszem mert...mert őrülten szeretlek. A közeledben nem bírok magammal. Egyszerűen azt akarom, hogy az enyém legyél. Ezért nagyon sajnálom, ha valami fáj-cirógatta meg az arcom-Nem akarok fájdalmat okozni neked-szorított magához mégjobban. Kezével gyengéden a vállamat simogatta, állát pedig a vállamra tette-Remélem tudod, ma mennyire boldoggá tettél-lehelt egy lágy csókot a nyakamra, aztán hátradőlt, és a mellkasára húzott. Nem válaszoltam. De szépen lassan éreztem, hogy elnyom az álom. Biztonságban, jó melegben, azok a védelmező karok között mély álomba merültem...
Egy zuhanykabinban vagyunk. A meleg víz permetszerűen csöpög le ránk. Egyikünkön sincsen ruha. Jonghyun tart engem. Szemben vagyok vele, lábaim a csípője köré kulcsolódnak. Ő fogja a combjaimat. Mélyen a szemebe néz. Érzem, hogy belémhatol, de nem fáj. Csak kellemes. A következő jelenet már egy ágyban van. Hassal fekszem Jonghyun pedig hátulról hatol belém. Ahogy az előző, ez sem fáj. Gyengéden és lassan mozgunk. Testünk erotikusan simul egymáshoz. Mintha már egyek lennénk. Harmóniában egymással emeljük, és nyomjuk le a csípőnket. E mozdulat már oly természetesnek hat akár a séta. Le-föl-le- föl. Mintha egy varázslatos örökkévalóság lenne.
-Kérlek szeretkezz velem-hallom Jonghyun hangját-Szeretném ha szeretkeznél velem. Szeretném ha teljes szívedből élveznéd. Azt akarom, hogy élvezd. Boldogságot akarok neked okozni. Azt akarom, hogy minden egyes porcikáddal kívánd. Meg akarlak kóstolni úgy, hogy kívánsz. Akarj szeretkezni velem. Szeretkezz velem...
-Szeretkezni akarok veled...